|
||||||
|
||||||
|
||||||
Történetem Bálint ÁgnesrőlEmlékgyűjtésSzeretnénk képet kapni arról, hogyan él Bálint Ágnes az emberek emlékezetében. Ha Ön ismerte az írónőt, van róla akárcsak egy rövidke emléke is, nagyon örülnénk, ha megosztaná velünk e honlapon az Elérhetőség menüpont alatt e-mailben vagy telefonon, illetve az Emlékház látogatójaként élőszóban.
Kirándulás
Népes osztályommal kirándulásra indultunk. Szorongtam, mert ilyenkor a fegyelmezés hatása megnehezül. Bálint Ágnes mellém ült, és jó néhány tanácsa... (olvashatatlan). A gyerekek mindenre figyeltek, érdeklődtek, az ordítozás elmaradt, az érdeklődés egyre fokozódott!
Ez egy tartalmas nap volt. Ő adta meg hozzá az alapot. Köszönöm Neki!
(nyugalmazott iskolaigazgató és tanár)
2015. 10. 04. Kedves Ágnes, Anna és persze Barbara! Ez úgy volt, hogy 3 éves Liza lányunk, aki egyébként nagyon intelligens és szabálykövető gyerek, nem akart köszönni senkinek. Hiába szóltak hozzá barátságosan, senkinek nem akart se köszönni, se visszaszólni. Nagyon sok sikert kívánunk a munkájukhoz, kitartást! Üdvözlettel, Ujvári Mária (egy mama, akinek a kislánya nem szeretett köszönni) Találkozás(ok)
(rövidítve)
Ez a találkozás sok évvel ezelőtt történt.
...Budapestre utaztam. ...Megérkezett a buszt, fölszálltam egy száz forintossal a kezemben. Ebből szerettem volna menetjegyet váltani, de a sofőrnek elfogyott az aprója. Megkért, hogy nézzem meg, hátha akad annyi, nem baj, ha 10 vagy 20 filléres is! Elővettem a pénztárcámat, belenéztem, csak néhány fillér lapult benne.
-Sajnos nincs, nem tudok adni! – mondtam a buszvezetőnek.
Akkor egy kedves hölgy odalépett hozzám, és a tenyeremre rakott tíz forintot. Azt mondta:
-Tessék! Vegye meg belőle a jegyét!
Én ránéztem. Arra gondoltam: hisz’ nem is ismerem!
Majd zavaromban megszólaltam:
-Hogyan adjam vissza?
Akkor megfogta az ujjaimat, ráhajtotta tenyeremen árválkodó pénzre. Mosolyogva ennyit válaszolt:
-Ugyan már! Nem számít. Váltsa csak meg a jegyét nyugodtan!
Aztán elindult a busz belsejébe.
Nem nagyon tudtam mit kezdeni a helyzettel, ezt észrevette a busz vezetője is. Utánam szólt:
- A Béke tér előtt jöjjön majd ide, addigra már biztosan föl tudom váltani a százasát!
Gyorsan leültem a vezető fülke mögé. Különböző gondolatok keringtek a fejemben. Ki lehetett a jótevőm? Ismerem talán? Hisz’ úgy nézett rám, mintha már találkoztunk volna. Ezen a pénzen vehetett volna egy kiló kenyeret, egy liter tejet, és tíz deka párizsit! Mi lesz, ha a sofőr nem tudja felváltani a pénzemet?
Eldöntöttem, akkor megkérdezem, hol lakik, és visszajuttatom neki!
Ekkor mellém ült egy ismerős tanítónő, aki végighallgatta az esetet.
Megkérdezte:
-Marika, maga nem tudja, ki volt ez a hölgy?
Bizonytalanul válaszoltam:
-Nem, nem tudom.
-Hát Bálint Ágnes!
-Bálint Ágnes? Az írónő? – tudakoltam hitetlenkedve.
-Igen! Ő, személyesen! – tájékoztatott az ismerős tanítónő.
Erre igen melegem lett, mert az futott át az agyamon, hogy lányos zavaromban talán meg sem köszöntem jószívűségét. Nem emlékszem rá. Mit gondolhat rólam?
Közben fékezett a busz – végállomás. Odaléptem a sofőrhöz. Kérés nélkül számolta kezembe a pénzt, miközben sejtelmesen bazsalygott a bajusza alatt. Én pedig igyekeztem minél előbb leszállni a buszról, hogy vissza tudjam adni a felszállásnál kapott pénzt...
Egy másik találkozásom gondolatban, lélekben történt.
Ugyanis a családja, a halála után, megnyitotta a Bálint Ágnes emlékházat. Nagy örömmel látogattam el a lányommal és az unokámmal együtt. Érdekes és felemelő érzés volt. Ott sorakoztak a polcon a kedvencek, Mazsola, Manócska, Tádé, a Futrinka utca összes lakója. Titokban arra vártam, mikor ugrik ki valamelyik bútor mögül Szerénke és Lukrécia. A nyomukban pedig lohol Frakk, a macskák réme.
Ahogy ott sétáltam, nézelődtem az emlékházban, úgy éreztem, mintha ő is közöttünk lett volna. Néz bennünket, mosolyog kedvesen, mint akkor, ott, a buszmegállóban...
2011. 06. 30. Kelemenné, Bata Mária, a vecsési G. Ferenczy Hanna Irodalmi Kör alapító tagja.
"Minden hónapban 'házi feladatot' kapunk. Júniusban a Találkozás volt. Gondoltam, megragadom az alkalmat, és megírom ezt a kis történetet." Bálint Ágnes otthonától néhány háznyira, szinte a szomszédságában nőttem fel. (Tv-szerkesztő-riporter-újságíró) Zavarban vagyok, mert azt is el kell mondanom, hogy egyszer ’becsapott’. Bálint Ágnesnek köszönhetem, hogy megtanultam olvasni. Ötéves lehettem, amikor a szüleim megvették Az elvarázsolt egérkisasszonyt, és esti meseként, az ágyam szélén ülve felolvasták Hercsula Macska, Fáni és Surranó történetét. Minden este egy fejezet. De amikor vége lett az olvasásnak, átmentek a másik szobába, és én hallottam, hogy tovább olvassák, és azt is, hogy hangosan nevetnek. Annyira felbosszantottam magam ezen, hogy dühömben alig egy hét alatt megtanultam olvasni… …Egyébként 16 éves koromban találkoztam Bálint Ágnessel. Én akkor postás voltam, ő még fiatalasszony, és egy táviratot hoztam neki a TV-ből, ahol dolgozott. Már akkor azt gondoltam magamban, hogy én is művész leszek… (színész-rendező) Meghívta az egész osztályt a kertjébe. Nagy szám volt, mert mindenkinek névre szóló kis csomagot csinált, és elrejtette a fákon, a bokrok alatt. Össze-vissza rohangáltunk, és izgatottan kereste mindenki a magáét. (Bálint Ágnes első unokájának osztálytársa) Gyermekkoromban, az ötvenes években én átjártam hozzá Donászyt olvasni. Mindig adott könyveket. (Szembe-szomszéd) |
||||||
![]() |
||||||
|